Bejelentés



Kolek Zsolt honlapja - Webová stránka Zsolta Koleka
Szabadság és hagyomány - Sloboda a tradícia

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.






Hírek


Üdvözöllek a honlapomon! - Vítam Ťa na mojej webovej stránke!

2016. február 14.

Üdvözlöm! Kolek Zsoltnak hívnak, 38 éves vagyok. Általános iskolai tanulmányaimat a Béke Utcai Alapiskolában végeztem, melyet azóta városunk híres szülöttéről, Jókai Mórról neveztek el. A patinás komáromi gimnáziumban érettségiztem, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán tanultam. Már mint nagyon fiatal embert foglalkoztattak a nagypolitika kérdései mellett diáktársaim problémái, ötletei. Emiatt vettem részt az egyetem hallgatói önkormányzatának munkájában. A szakmám területén meggyőződésem, hogy az oktatási folyamat középpontjában a 21. században is az a pedagógus áll, aki nemcsak oktat, hanem humanizmusával életszemléletre nevel, s megerősíti a fiatalok erkölcsi értékeit. Mint publicista, első sorban régiónk aktualitásai foglalkoztatnak. Figyelemmel követem a szlovákiai magyar kisebbség problémáit, a magyar-szlovák kapcsolatok alakulását és a magyarországi belpolitika fejleményeit. Református hitű, konzervatív világnézetű embernek vallom magam. Fontosak számomra nemzeti hagyományaink, de állampolgárként életemet a szabadság kis köreiben akarom leélni. Meggyőződésem, hogy közös érdeke magyarnak, szlováknak egyaránt egy olyan társadalom felépítése, ahol nem az államnak, hanem a polgárnak van nyelve.


Vítam Vás! Volám sa Zsolt Kolek. Mám 38 rokov. Navštevoval som základnú školu na Ulici mieru, ktorá je už dnes pomenovaná za slávneho rodáka nášho mesta, Móra Jókaiho. Po maturite v komárňanskom gymnáziu som študoval v Budapešti na Filozofickej fakulte Univerzity Loránda Eötvösa. Aj ako veľmi mladého človeka zaujímali ma otázky nielen tzv. veľkej politiky, ale aj problémy, nápady spolužiakov. Preto som pracoval v samospráve poslucháčov na univerzite. V mojej profesii som presvedčený, že aj v 21-om storočí je v centrále vzdelávacieho procesu pedagóg, ktorý nielen učí, ale aj so svojím humanizmom ukáže študentom životnú formu, zosilňuje morálne princípy mladých. Ako publicista píšem najmä o aktualitách nášho regiónu. Zaujímajú ma predovšetkým problémy maďarskej menšiny na Slovensku, slovensko-maďarské vzťahy a aktuality politickej scény Maďarskej republiky. Som reformovaný kresťan, mám konzervatívny svetonázor. Sú dôležité pre mňa tradície, ale ako občan chcem žiť v malých kruhoch slobody. Som presvedčený, že spoločným záujmom Slovákov a Maďarov v našom regióne je vybudovanie takej občianskej spoločnosti, v ktorej jazyk má občan a nie štát.

 

Hírek szünet nélkül - Magyarország Hírek szünet nélkül - világ Sme online - z domova Hír TV - híradó


 

Évtizedes látlelet a szabad világról

A minap, egy ritkán kinyitott szekrényben lapuló irathalmot böngészve egy négyrét hajtott Metro újság került a kezembe. Címoldalán a jól ismert fotó: az utasszállító gép belecsapódik a Világkereskedelmi Központ tornyába. Közelebb hajolva a laphoz még a nyomdafesték illatát is érezni véltem, mintha a tegnapi újság keveredett volna az évtizedes iratok és papírkacatok közé. Pedig már kerek tíz év pergett le azóta, az új évezred első évtizede. 2001. szeptember 11-e személyes emlékek nélkül is fontos dátum a ma élő fiatal és idősebb nemzedékek számára. Az a szeptemberi nap és a rákövetkező hónapok kitörölhetetlenül bevésődött emlékezetünkbe: Amerika a tévé képernyőjén és a villódzó, kocka alakú monitorokon keresztül a szobánkban ülve kezdte meg elhúzódó háborúját a világterrorizmus ellen. 9/11-ből előbb hamisítatlan amerikai történet lett: magasra csapó patriotizmus és elszánt küldetéstudat, majd a ledőlt tornyok romjaira egyre inkább árnyékot vetett a Vietnam – szindróma. A szabad világ modern kori keresztes háborújából az évek során a járhatatlan afgán hegyek között és a végtelen iraki sivatagban a hírfogyasztók számára egyre érdektelenebb, de annál véresebb öldöklés lett. Az elmúlt évtizedben a hidegháború befejezését követően egyedüli szuperhatalom Egyesült Államok pozíciója megrendült. Nem közvetlenül szeptember 11-e okozta a mind szembetűnőbb hanyatlást, sokkal inkább a nemzeti sokkot kiváltó terrortámadásra adott, utóbb hibásnak bizonyult válaszok. Az USA az elmúlt években elveszítette az általa elindított világméretű háborút. A közvélemény mindezt nem élte, nem élhette meg olyan drámai módon, mint a második világégés végét a Harmadik Birodalom lakói – ebben a háborúban nem voltak látványos vereségek, az amerikai propaganda mindmáig a győzelem illúzióját igyekszik fenntartani. Villámgyorsan elűzték a hatalomból a tálibokat, megdöntötték Szaddám Husszein rendszerét, majd kézre kerítették és kivégezték a diktátort, hosszú üldözés után nyomára bukkantak és megölték a szeptember 11-i merényletek fő felelősének tartott Oszama bin Ládent. A sikerpropaganda mögül azonban kitüremkedik a cseppet sem rózsaszín valóság. Az euroatlanti térség – a szabad világ – ma sokkal kevésbé érezheti magát biztonságban, mint az ezredfordulón – ráadásul nemcsak katonai – politikai hatalmát kérdőjelezte meg az eltelt évtized, de aláásta a világgazdaságban betöltött vezető pozícióját is. Ma már jól látható, hogy az ifjabb Bush vezette adminisztráció és a mögötte álló neokonzervatív agytröszt illetve gazdasági lobbi rövid távú politikai és üzleti érdekek miatt egy megnyerhetetlen, elhúzódó konfliktusba sodorta Amerikát. A neokon keresztes hadjárat: a „demokrácia exportja” előbb szembeállította az öreg kontinens néhány nem túl lelkesen felsorakozó államát a kardcsörtető Újvilággal – hosszú időre rányomva bélyegét a transzatlanti kapcsolatokra – végül az évek során kiderült, a siker vélt receptje a totális kudarchoz vezetett. Súlyos dollár milliárdokat, sok ezer emberéletet feláldozva a szabad világ azzal szembesülhetett, hogy a demokrácia, legalábbis erőszakkal, nem exportálható. Amerika – pedig a globális korszak hajnalán sokan hitték – mégsem fogja képére formálni a világot. Az elmúlt évek pénzügyi krízise és az annak nyomán elmélyülő gazdasági válság a második világháború vége óta először vetette fel – s rögtön megrendítő erővel – a világgazdaság átstrukturálódásának lehetőségét. Az Egyesült Államoknak az elkövetkező évtizedben szuperhatalmi pozíciójának megtartásáért kell harcolnia. Az Obama – kormányzat, noha sikertelen gazdaságpolitikája könnyen elsodorhatja, úgy tűnik tanult az előző adminisztráció külpolitikai hibáiból: jól látják, hogy az USA vezető szerepének megőrzése a transzatlanti együttműködés fenntartásán és elmélyítésén túl a világ feltörekvő erőközpontjaival kialakított kapcsolatokon áll vagy bukik. A többpólusú világ mára megkerülhetetlen tény lett, a realitások tudomásul vétele, a rugalmas diplomácia újra helyzetbe hozhatja az Egyesült Államokat. A szabad világ csak így győzhet a szeptemberi merényletekre válaszul elindított terrorizmus – ellenes háborújában.

/Szabad Újság, 2011. szeptember 14./

Új időknek új dalai?

2011. szeptember 1-je nem hinném, hogy korszakhatár lesz a felvidéki magyar politizálásban, de egy évek óta érlelődő problémára nyomatékosan felhívta a figyelmet. A szlovákiai magyar politikai osztály elkényelmesedett, a közelmúltban egyre inkább képtelennek bizonyult cselekvő, kezdeményező politika véghezvitelére. A belső hatalmi harcok, amely a közösségünket képviselő politikai osztály polarizálódásához vezetett – s az MKP – Híd szembenállásban nyilvánult meg – is csak megosztotta a hivatásos politikaformálók figyelmét, elterelve a közgondolkodás irányát a felvidéki magyarságot érintő legégetőbb problémáktól. A közösségünket sújtó mind fenyegetőbb demográfiai krízisre, a növekvő asszimilációs nyomásra a szlovákiai magyar politika az elmúlt két évtizedben nem adott megfelelő válaszokat – jórészt adós maradt nemcsak a nemzetrészünket érintő stratégiai kérdések felvázolásával, hanem egy, a kedvezőtlen folyamatokat feltartóztatni hivatott, átfogó program kimunkálásával is. A felvidéki magyarság feltartóztathatatlannak látszó fogyása drámai erővel szembesíti politikai elitünket a múlt hibáival és a jövő lehetőségeivel. Hogyan tovább? Az elmúlt két évtizedet csalódásként megélt felvidéki magyar választó hajlamos elvetni a sulykot. Totális elitcserét remél, új időknek új dalait várja. Tiszteletre méltó idealizmus van e mögött, s nem kevés naivitás. A politikusok felelősségét firtatók gyakran elfelejtenek egy fontos körülményt: helyettünk, nélkülünk, a kiállásunk nélkül a dolgaink nem fognak jobbra fordulni. Jól érzékelhetően megfizettük az elmúlt bő húsz év tanulópénzét. A polgári társadalom nem működik, mert nem működhet polgárok nélkül. Polgárok nélkül, akik a közösségért cselekedve formálják a jövőt, szélesítik a szabadság köreit, szellemiekben és anyagiakban gyarapítják családjukat és szülőföldjüket. Az elmúlt két évtizedben nemcsak a politikusaink vizsgáztak rosszul – mindig hozzáteszem, tisztelet a kivételnek – hanem, nagyrészt mi magunk is. Az alkotó energia, ha volt, gyakran vált öncélúvá. Mindez oda vezetett, hogy a felvidéki magyarság huszonvalahány évvel a rendszerváltoztatás után még mindig ott áll jórészt eszköztelenül és kiszolgáltatva az anyagi és szellemi értékek egyenlőtlen piaci versenyében a szlovák nemzetállam fojtó szorítása közepette. Régi közhely, hogy a szlovákiai magyarság szociológiai értelemben csonka társadalmat alkot. Az elmúlt évtizedek kedvezőtlen hatásait máig magunkkal cipeljük: értelmiségünk, szellemi elitünk a többségi nemzettel összevetve arányaiban is csekély számú. Csak zárójelesen jegyzem meg, térségünkre vonatkoztatva általános érvényűen, de szlovákiai magyar vonatkozásban is igaz, hogy a felsőoktatásra mostanság jellemző tömegképzés a statisztikát mennyiségi értelemben ugyan javítja, de minőségi áttörést aligha hoz. Az elmúlt két évtized egyik keserű tanulsága, hogy a közélet iránt fogékony, már számarányuknál fogva is a közösségünknek csak töredékét alkotó magyar értelmiségiek közül túlságosan sokan gondolták úgy, hogy a közösségi érdekérvényesítés egyetlen terepe a politika. Ez a polgári társadalomban nélkülözhetetlen civil szféra szerves fejlődésének megtöréséhez, sok helyütt elerőtlenedéséhez vezetett. A 2010-es választásokat követő időszak újabb tanulságot hozott. A politika főáramán kívül levő, de politikai ambíciókkal rendelkező civilek korábban elképzelhetetlen módon képesnek bizonyultak a közélet tematizálására. A helyzet fonákja eközben mit sem változott, nem a közösségépítő civil szféra erősödött meg varázsütésre, pusztán a politikai térben maguknak helyet követelők fejezték ki ambíciójukat, lépéskényszerbe hozva az elkényelmesedett politikai elitet. A kérdés az, hogy a frissen megfogalmazott politikai ambíciók tovább polarizálják-e a felvidéki magyar közéletet, vagy a megoldás eredője felé hatnak, amennyiben egyrészt felébresztik csipkerózsika álmából a hivatásos politikai osztályt, másrészt növelve a társadalom közélet iránti fogékonyságát új lendületet adnak a valódi civil kezdeményezések megszületésének?

/Szabad Újság, 2011. szeptember 7./

Új évad előtt

Közeledik a nyári uborkaszezon vége, hamarosan magasabb hőfokra kapcsol a politika. A szlovák kormánykoalíció túlélte az első évet, de a napirenden érkező konfliktusok többször is próbára tették a kabinet szakítószilárdságát. A koalíció a választások óta eltelt idő alatt – igaz csak papíron – megőrizte parlamenti többségét, de a választók ma a bizalmukat újra Robert Fico pártjába helyezik. Ha hihetünk a közvélemény-kutatásoknak, a Smer szavazói egy mostani választáson nemcsak sokan lennének, hanem elegen is. Az új parlamenti évad egyik legfontosabb kérdése az lesz, a jobbközép pártoknak sikerül-e a számukra kedvezőtlen tendenciát a visszájára fordítani. Ennek az esélyét a koalíciós pártok egységes fellépése, de legalábbis egyirányú politizálása adná meg, hiszen az ellenzék legnagyobb pártja sikeresen tömbösítette a baloldalt. Nehezíti a kormány helyzetét a romló külgazdasági környezet is, amely a pénzügyi fegyelem szigorítására kényszeríti a kormányzatot. Az elmúlt hetekben a 2010 óta folyamatosan enyhülő nemzetközi pénzügyi válság újra elmélyült. A kedvezőtlen folyamatok Szlovákiát közvetlenül érintik, hiszen az Egyesült Államok leminősítése mellett a piaci szereplők számára a legnagyobb aggodalmat éppen az euróövezet gyenge láncszemei, illetőleg ennek kapcsán az európai pénzügyi rendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok jelentik. Mindez azonnal éreztette hatását a közös európai fizetőeszközbe vetett bizalom megrendülésében. Az elmúlt évtizedekben a centrumhoz nagy ütemben felzárkózó mediterrán országok, illetőleg a „kelta tigrisként“ emlegetett Írország mára, a felelőtlennek bizonyuló korábbi költségvetési politika következtében egyre mélyülő adósságválságba süllyedt. A görög krízis kezelése, amely a fegyelmezett költségvetési politikát folytató euróövezeti tagállamok pénzügyi áldozatvállalásával történt meg, csak félsikert hozott, s mint kiderült, azóta újabb dominók ledőlése fenyeget. Az európai pénzügyi válság elmélyülését – ma már jól látható módon – az okozta, hogy az uniós pénzügyi politika csak a piaci szereplőket követően jutott arra a felismerésre, hogy a közös valuta szilárdságát milyen drámai módon tudja aláásni egy-egy euróövezeti tagállam felelőtlen költségvetési politikája. A közös elvként lefektetett kiegyenlített állami költségvetés csak a válság elmélyülésével találkozott – kényszerűen – az uniós tagállamok kormányainak szándékával. A közös valuta szilárdságát szavatoló Állandó Stabilitási Mechanizmus jóváhagyása az egyik legnagyobb próbatétel lesz a szlovák kormány számára az őszi parlamenti évadban. A kormánykoalíción belüli ellentétek – főleg az SaS különutas politikája – kockázati tényező, viszont a jobbközép kormány az államközi szerződések módosításához szükséges alkotmányos többség megteremtéséhez valószínűleg számíthat a legnagyobb ellenzéki párt támogatására. Az SaS szavazatainak biztosítása sem lehetetlen, amennyiben a párt gazdaságpolitikájának sarkalatos elemei zöld utat kapnak a koalíciós partnerektől. Erre utal, hogy a szlovák kabinet a múlt héten rábólintott az adó – és járulékreformra, amelynek egyik kulcseleme a szuperbruttó bér bevezetése lesz, amelyet Richard Sulík pártja szorgalmazott. Az új politikai évadban – mint látható - a kormánypártoknak szűkebb politikai mozgástérrel kell számolniuk, mint kormányzásuk első évében, ilyen módon az egyirányú politizálásra mind nagyobb szükség lesz. A koalíció további sorsát, a támogatottsági trendeket illetően – könnyen belátható módon – az előttünk álló hónapok döntő fontosságúak lesznek.

/Szabad Újság, 2011. augusztus 24./

Állampolgárság és közgondolkodás

Általában véve nem szeretem a politikáról való gondolkodásunkat meghatározó közhelyeket. Az egyik ilyen közhelyszámba menő állítás, miszerint a politikusok végletekig leegyszerűsített üzenetekkel operálnak, a gondolkodás luxusát egyáltalán el nem várva a tömegdemokrácia alanyától, a választópolgártól. Voltaképpen nincs új a nap alatt: az antik demokrácia demagógjainak eszköztárából merítenek korunk politikai vajákosai. A polgári elven szerveződő társadalmak ily módon válnak posztmodern társadalmakká, ahol a közgondolkodást mindinkább a véleményformálók egy szűk kasztja alakítja, kölcsönös együtthatásban az elitek professziójává vált politikával. A becsontosodott pártrendszerben – a modern pártokráciában – a közgondolkodás mindinkább formalizált: a tartalmi kérdések helyett a gyakran késhegyig menő küzdelmek legtöbbször a szimbolikus erőtérben zajlanak. Ez a minden ízében szervetlen fejlődés kitermeli az állampolgár politikai közönyét, amely egyszersmind azonban életben tartója a modern pártokrácia rendszerének. A helyzet logikájából következik, hogy a becsontosodott pártrendszeren kívül állók maguk is a demagógia eszközével élve válnak a rendszer részeseivé. Ez a politikaformáló önszerveződés ugyancsak a politikai posztmodern terméke, a szerves fejlődésen alapuló polgári társadalommal köszönőviszonyban sincs. A hagyományos polgári társadalomban ugyanis az állampolgári kezdeményezés nyomán létrejövő szervezetek, s az általuk kialakított civil szféra ugyan része a közéletnek, de nem része a politikai struktúrának, s nem is törekszik erre. Ugyancsak a helyzet logikájából következik, hogy a modern pártokrácia nem a struktúrájában becsontosodott rendszer. A pártrendszer átalakulását magával hozza az elitcsoportok átstrukturálódása, illetve a fentebb leírt szervetlen fejlődés nyomán fellépő új elitcsoportok betagozódása. Ráadásul a multietnikus európai társadalmak a maguk nyelvi, kulturális és szociális törésvonalaival jó terepei annak a folyamatnak, amely a maga rendszerkritikáját megfogalmazó radikális jobboldalt a XXI. század első évtizedének politikai hullámhegyére terelte. Ezek az új elitcsoportok, ha talán nem is akkora tudatossággal, de legalább akkora lendülettel törnek a nyilvánosság elé, mint tették annak idején a 68-as új baloldal reprezentánsai. Térségünk annyiban különbözik Nyugat – Európától – s ezt jól mutatja az itteni radikalizmus egyik zászlóshajója a Jobbik – hogy a nemzeti romantika itt még sokkal élőbb díszlet, mint a Lajtán túli „testvérpártoknál”. Viszont mindenképpen a nyugati, fogalmazzunk így, új radikalizmussal hasonítja a Jobbikot, hogy a politikai közbeszéd tabuit döngetve érte el sikereit. A Jobbikra is igaz az a képlet, hogy korábban rendszeren kívüli önszerveződő csoportként a posztmodern politikai marketing eszközeivel élve vált a parlamenti patkóban helyet foglaló párttá. Sikerének igazi titka a cigány – magyar együttélésből adódó feszültségek meglovagolása volt, amelyre megnyugtató válaszokat az előző húsz év egyetlen kormánya sem adott. Ebből az egy témából származó politikai haszon maximális kihasználása emelte a Jobbikot a politika élvonalbeli szereplőjévé, mint ahogy a nyugat – európai radikális pártok az Európán kívüli bevándorlók és a helyi népesség közötti konfliktusokból kovácsoltak politikai tőkét. A közelmúltban tapasztalhattuk, hogy a felvidéki magyar politikai térben is jelentkeztek rendszeren kívüli öntevékeny csoportok. Fellépésükkel, amely az előbb bemutatott modellt követve a posztmodern politikai marketing eszközeinek használatán alapult, lépéskényszerbe hozták a politikai rendszer szereplőit. Tartós sikerük annak függvénye, hogy az általuk felkarolt témák – kisebbségi nyelvhasználat, kettős állampolgárság – milyen társadalmi támogatottságot tud a háta mögött. Ez egyben választ ad arra a kérdésre is, hogy a hagyományos civil kezdeményezéseken szándékaikban túlmutató önszerveződő csoportok részeseivé tudnak – e válni a szlovákiai magyar politikai rendszernek. Kiindulva a szlovákiai magyarság jelenlegi szociokulturális állapotát bemutató felmérésekből az a valószínűbb, hogy a hétköznapi tartalommal is bíró nyelvhasználat kérdésében lehetséges, míg az inkább csak szimbolikus tartalommal megtölthető állampolgárság ügyében kérdéses a társadalmi mobilizáció sikere. A kezdeményezésnek viszont mindenképpen érdeme, hogy a közbeszéd tárgyává tette ezeket az eleddig kibeszéletlen kérdéseket.

/Szabad Újság, 2011. augusztus 17./

Csorbán hagyott nyelvi jogok – továbbra sem oldódott meg Wirth Jenő ügye

Olvasóink emlékezhetnek rá, hogy tavaszi lapszámunkban beszámoltunk Wirth Jenő lévai lakos kálváriájáról. Wirth Jenő felmenői nevét a libádi anyakönyvvezető a Párkányi Körzeti Hivataltól kapott módszertani utasításokra hivatkozva csakis szlovák formában volt hajlandó feltüntetni az anyakönyvi kivonaton. Miután Wirth Jenő nem volt hajlandó átvenni az anyakönyvi kivonatot, s a helyi polgármester sem volt hajlandó orvosolni saját hatáskörben a felmerült jogsérelmet, a kérelmező levéllel fordult a Libádi Polgármesteri Hivatalhoz, amennyiben sérelmét nem orvosolják, eljárást indít ellenük, egyúttal panasszal élt a Párkányi Körzeti Hivatal elöljárójánál. Az elöljáró szerint azonban a libádi anyakönyvvezető helyesen járt el, holott az anyakönyvekről szóló 420/2006 sz. törvény semmilyen paragrafusa vagy bekezdése nem írja elő, hogy az anyakönyvben az államnyelvtől eltérő nyelven beírt nevet szlovákosítani kéne. Wirth Jenő ezt követően politikusokhoz fordult segítségért. Farkas Iván, az MKP alelnöke fel is karolta ügyét, több beadvánnyal fordult illetékes szervekhez, a helyzet megoldását elősegítő választ azonban nem kapott. Gál Gábor, a Híd parlamenti képviselője és Somogyi Szilárd, az SaS magyar nemzetiségű képviselője konkrétumokba nem bocsátkozva a hatályos törvények megváltoztatását helyezte kilátásba, abban látva a megoldás egyetlen lehetőségét. Mivel addigi lépései eredménytelennek bizonyultak, Wirth Jenő a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala és a Civil Jogsegélyszolgálat jogi támogatásával, beadvánnyal fordult a Belügyminisztériumhoz. A párkányi elöljáró később a nyelvtörvényre hivatkozva utasította el Wirth panaszát, mondván a nyelvtörvény egy általános jogi szabvány, ami a szlovák nyelv használatát pontosítja, az állami közeg köteles ezt a szabványt betartani, miközben az államnyelvről szóló törvény rendelkezései nem írják elő a nevek megváltoztatását, szlovákosítását. Csupán a hivatalok által kiállított dokumentumok űrlapjain szereplő formaszöveg nyelvét határozzák meg. Wirth Jenő abszurditásoktól sem mentes ügye nagy figyelmet kapott, felkeltette a nagypolitika érdeklődését is. A kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását a kormányon lévő Híd nagy sikerként kommunikálta, pedig – mint ahogy azt Wirth Jenő példáján keresztül is látni fogjuk – nyelvhasználatunk garanciái tekintetében nem született megnyugtató megoldás. Ugyanis a módosított kisebbségi nyelvhasználati törvény, illetőleg ennek kapcsán az anyakönyvekről szóló törvény – 154/1994. számú törvény - változtatott cikkelyei – 19. paragrafus: 10, 11. bekezdés - is csak a közvetlen leszármazók esetében teszi lehetővé az anyakönyvi kivonatokon szereplő személynevek, eredeti formának megfelelő, anyanyelvi feltüntetését. Wirth Jenő esetében a törvény nem garantálja a személynevek anyanyelvi feltüntetését, hiszen a leszármazás nem közvetlen: nagyapa – unoka viszonyról van szó. A belügyminisztérium mégis erre a törvényre hivatkozva megoldottnak, a jelenlegi törvényi környezetben irrelevánsnak mondja Wirth Jenő panaszát ez év augusztus 3-án kelt válaszlevelében. Az eset jól példázza azt a félszívűséget, ahogy a most hatalmon lévő kormánykoalíció – s ennek részeként a Híd – a kisebbségi nyelvhasználat kérdését kezeli. A megoldás csak a hivatalok részéről folytatott kommunikáció szintjén történt meg, Wirth Jenő kálváriája tovább folytatódik.

/Szabad Újság, 2011. augusztus 17./

Állampolgárság – ki visz majd haza?

A szlovákiai magyar politika formálóit Gubík László, az első vállaltan kettős állampolgár, súlyos dilemma elé állította. A közösségünket képviselő politikusoknak el kell dönteniük, miképpen viszonyuljanak a tudatosan vállalt állampolgári engedetlenséghez. Politikai elitünket ugyan aligha érte váratlanul, de annál kényelmetlenebbül érintette a magyar állampolgárság felvételéről szóló bejelentés. Némileg meglepő ugyanakkor, hogy nem a szlovákiai magyar politika eszköztárát a maguk radikalizmusával kiegészítő civilek nyitották meg a sort. Gubík László ugyanis az MKP lévai helyi szervezetének elnökeként, illetve a párt ifjúsági szervezetének alelnökeként, személyében sem független a politikától. Bejelentésével pártját lépéskényszerbe hozta, kockáztatva az MKP mostanában éppen megszilárduló pozícióját a politikai erőtérben. A Magyar Koalíció Pártja ugyanis ebben a helyzetben nehezen hozhat olyan döntést, amely ne rejtene kockázatokat magában. Ha nyíltan elhatárolódna Gubíktól, borítékolhatóan súlyos bizalomvesztéssel kellene szembenéznie törzsválasztói körében. Amennyiben egyértelműen azonosul Gubík Lászlóval, s követendő példának állítja választói elé, azt kockáztatja, hogy a felvidéki magyarok tömegesen fogják elveszíteni szlovák állampolgárságukat, s rekednek kívül a szlovákiai politika alakításának lehetőségén. Ezzel a párt egyszersmind saját választói bázisát szűkítené. Ha az MKP kivárásra rendezkedik be – amint az várható – nem foglal egyértelműen állást se pro se kontra, azt a kockázatot hordozza, hogy a párton belüli véleménykülönbségek újra felerősödnek, veszélyeztetve az elmúlt egy éves időszak konszolidációjának eredményeit. Az MKP a tavaly júniusi parlamenti választáson elszenvedett kudarcot követően sem marginalizálódott, az önkormányzati választásokon – a harmadik fordulóban – újra a legerősebb magyar érdekvédelmi szervezet tudott lenni. A legfrissebb közvéleménykutatási adatok ráadásul áttörésről tanúskodnak – a párt újra a parlamenti küszöb feletti támogatottsággal rendelkezik. Mindez a Híd kormányszerepéből adódó természetes kopása mellett annak köszönhető, hogy a Berényi vezette párt mindezidáig elkerülte a radikalizmus csapdáját: a szlovák jobbközép számára is természetes szövetségesnek számító centrumpárt akart és tudott maradni. Ilyen módon következetes politizálásával alkalmasnak bizonyult arra, hogy a Bugár Béla pártjától elfordulókat újra maga mellé állítsa. A Híd kudarcos kormányzati szerepvállalása, hiszen elmondható, hogy a kisebbségi érdekvédelem terén még a Fico – kormányt megelőző status quót sem tudták kiharcolni, szlovákiai magyar viszonylatban mintegy reakcióként megnövelte a radikális megoldások iránti befogadókészséget, felerősítette a radikális akciók visszhangját. Ezek a nagy visszhangot kiváltó lépések, amelyek mozgásba hozták a nagypolitikát – gondoljunk csak a nyelvhasználat ügyére Dél – Szlovákiában – civil kezdeményezésként indultak el, lehetőséget adva az MKP-nak a formális távolságtartásra. Az MKP Híddal szembeni kritikáját ezek a lépések nem gyengítették, hanem felerősítették, hiszen az MKP észérvekkel vitatkozhatott a számos választó számára ellenszenves érzelmi argumentáció helyett. Gubík László bejelentése nyomán félő, újabb törésvonal keletkezik a szlovákiai magyar politikában. Az MKP könnyen szembetalálhatja magát azzal a kihívással, miképpen tudja sorai között tartani a párt jobbszélén – esetleg a civil szférával összefonódva – hangoskodókat, oly módon, hogy a párt fő irányvonala ne változzon. Berényi József az elmúlt egy év konszolidációs politikájának eredményeivel a háta mögött sem lehet nyugodt, hiszen számolnia kell azzal, hogy pártja radikalizálódása újra megerősítené a kormányzati szerepben bukdácsoló Hidat. Ha így történne, a Magyar Koalíció Pártját tavaly júniushoz hasonlóan újra a marginalizálódás veszélye fenyegetné. Mindenkinek, aki a pártban – akár egyéni ambíciói érdekében, akár jóhiszeműen – a jelen helyzetben a véleménykülönbségek élezésére törekszik, ezzel a veszéllyel tisztában kell lennie. Aránytévesztés helyett mértéktartást és erényt követelnek a következő hetek. Tanuljuk meg végre, nem mindig annak van igaza, aki leghangosabban veri a mellét! /Szabad Újság, 2011. augusztus 10./ Itt is hivatkoznak a cikkre

Milyen legyen a modern magyar nemzettudat? Van egy ország, amely minden oldalról önmagával határos. Van egy nemzet, amely meghasonlott önmagával. Kollektív skizofrénia vagy turáni átok, éppen csak nézőpont kérdése. Akarom mondani, magyarkérdés – amely lassacskán rajtunk kívül már senkit sem érdekel. Kompország nagyszerűen elszórakoztatja saját magát. Ady óta csak még jobban hánykolódunk. Időközben kisantantba tömörült ellenünk a tejfogakkal vicsorgó Köztes-Európa, majd lettünk Ázsiából kitüremkedő béketábor. Azután csak kikötöttünk végre a nyugati parton, de ma újra viharok dúlnak erős keleti széllel. Kompország már megint hánykolódik. Vélt vagy valós igazságok vannak a fedélzetén, amelyek kimondva vádpontként hatnak az árboc másik felébe kapaszkodókkal szemben. Meg sok járatlan zug, ahol régi viharok emlékei sötétlenek. Bennük vagonok és könnyek: elsárgult röplapok és megfakult fotók. Szelíd mosolyok és csattogó bakancsok, széttépett zászlók és égett szirmú őszirózsák a halottak fölött. Ady óta esély sem volt arra, hogy felülemelkedjünk az elmúlt évszázad történelmének sötét zugain. Persze, ki tudja? Még ha nincs is korszellem, vannak divatok – a kutyák népe konformista – még ha nincs is a történelemnek lelke és a nemzetkarakter jó humorú filoszok végső unaloműző témája nagy asztalok mellett – azért csak van bennünk valami közös - bennünk, azonos nyelvet beszélőkben. Kompország árbocába kapaszkodva igazán izgalmas csak a kérdés: ki a magyar? Egy lelkileg megosztott, területileg szétszabdalt nemzet végső kínja ez: önmagát meghatározni. Hányan küszködtek, miképpen határozzák meg anyanyelvükön, amit olyan nehéz: kik vagyunk, és merre vannak lelkünk határai? Mindez olyan távolinak tűnik: Széchenyi, Szekfű Gyula, Bibó, de még a rendszerváltók is a maguk régi kottára írt perlekedéseivel. Egy kis megnyugvás kéne csak, béke a lelkekben – a múlt ködét kevésbé falánkan falni. Az első lépés a magyarság önmeghatározása felé a múlttal való kiegyezés lenne. Nem a szembenézés: vádoltak és vádoltunk már eleget. Ilyenek vagyunk: nem jobbak és nem rosszabbak, mint más nemzetek körülöttünk. Kiegyezni a múltunkkal nem több, mint békét kötni saját magunkkal. Kerestetik a haza bölcse, mert mostanában inkább messiásaink vannak, mint államférfiaink. Jobban illik Kompországhoz a lelkeket lángok közé emelő népvezér, mint a halk szavú, csendes robotos: aki egybeköt, és nem megoszt. Neki nem karizma kellene a politikához, csupáncsak tehetség. Szinte hallom, ahogy Max Weber fordul egyet sírjában, s kinyílik egy könyv – úgy a közepe táján – amely egykor a Bibó Szakkollégium polcain porosodott. Aki rosszul érti Max Webert, azt hiszi, a fegyverszünet a béke. Meg azt is hiszi, hogy a Bethlen-konszolidáció meg az összekacsintós kádári közmegegyezés azonos értékű a deáki kiegyezéssel. A második nagy lépés önmeghatározásunkhoz az lenne, ha már kiegyeztünk a múltunkkal, ne lássunk egymásban ellenséget a jelenben sem. 1990 a zsákmánydemokrácia szabályait alkotta meg: az egymásnak betartást, a mesterségesen életben tartott félelmeket, s egy cseppnyi reményt arra, hogy a közösségi értékeitől megfosztott késő Kádár-kori társadalom helyén mégis kialakulhat egy emelt fejű, gyarapodó Magyarország. Nem egymás nyakába borulásra van szükség, meg Hazafias Népfrontra, csak értékelven versengő demokráciára, ahol közmegegyezés van a nemzeti és a demokratikus alapértékekben. A modern magyar nemzettudat nem alapulhat dúlt lelkekben kiforrott részigazságokon, befogadónak kell lenni és mindenekelőtt vonzónak. A magyar közéletet formáló új nemzedéknek lesz dolga éppen elég. Csak sejtéseink vannak ma még a modern magyar nemzettudatról, egyet azonban biztosan tudunk, aki eredményesen akarja formálni önmeghatározásunkat, neki tudni kell jobbra is és balra is nézni. Szélről ez nem fog menni. Ha az új nemzedék új messiásokat hoz, Kompország tovább szórakoztatja magát. Egy haszna ennek is lesz, legalább nem szűnik meg a pesti humor.

/Szabad Újság, 2011. augusztus 3./

Közhelyek és autonómia

A múlt héten az erdélyi Tusnádfürdőn adott randevút egymásnak az anyaországi és a határon túli magyarság politikai elitje. Az idén 22. alkalommal megrendezett nyári szabadegyetem az évek során a Kárpát−medence egyik legfontosabb összmagyar fesztiváljává nőtte ki magát. A kilencvenes évek elején első ízben megrendezett ifjúsági tábor kezdettől fogva a rendszerváltást követően a politikában szerepet vállaló fiatalok közeledését, gondolatcseréjét szolgálta országhatárokon innen és túl. Az akkor még nemzedéki pártnak számító Fidesz ennek a tábornak köszönhetően mélyítette el határon túli kapcsolatrendszerét. Az eltelt két évtized alatt a Fidesz elnöke, Orbán Viktor nem egyszer fontosnak szánt, későbbi politikáját meghatározó gondolatokat osztott meg a szabadegyetem évről évre szépen gyarapodó publikumával. A korábban Bálványoson majd később Tusnádfürdőn megrendezett nyári tábor, vagy, ahogy viccesen emlegetik – Tusványos – az évek során otthont adott a megbékélést szorgalmazó román értelmiség gondolatainak is. A román–magyar közeledést, egyúttal a Fidesz regionális politikai stratégiáját jól szimbolizálta Basescu köztársasági elnök és az akkor még ellenzéki pártvezető Orbán Viktor nyílt, a konfliktusokat sem megkerülő, ám mégis baráti párbeszéde néhány évvel ezelőtt. A szabadegyetem tanácskozásának idei központi témája az autonómia kérdése volt. A szervezők szándékának megfelelően a téma kényes voltára tekintettel ezúttal nem kapott meghívást Basescu elnök, aki legutóbbi tusványosi látogatásakor határozottan leszögezte, hogy a székelység területi autonómiáját nem tudja támogatni. A legnagyobb lélekszámú határon túli közösség, az erdélyi magyarság politikai törésvonalai sajnálatos módon jól letükröződnek Tusványos kapcsán is. Ahogy megromlottak a Fidesz kapcsolatai az RMDSZ vezetőivel, úgy egyre inkább elmaradt a szabadegyetemről az erdélyi magyarság számos meghatározó politikusa. Az erdélyi magyarság politikai törésvonalai részint az eltérő településföldrajzi, szociokulturális helyzettel – lévén a székelység tömbben, a helyi magyarság nagyobb része pedig szórványban él – másrészt a felvidéki viszonyokat ismerve nem meglepő módon személyi ellentétekkel magyarázhatók. Ebből következően a területi autonómia a székelységnek ideális megoldás volna, de a szórványban élő magyarok számára ez elképzelhetetlen. Az új magyar állampolgársági törvény szimbolikusan fontos gesztus az erdélyi magyarságnak, de a helyi közösség égető problémáit aligha tudja orvosolni. Az idei tusványosi tanácskozás is azt erősítette meg bennem, hogy a vágyott önigazgatáshoz minden szép beszéd ellenére az elmúlt évek során, sajnálatos módon semmivel sem került közelebb a tömbben élő magyarajkú székelység. Mindaddig, amíg hiányzik a kellő politikai akarat a többségi nemzet részéről, vajmi kevés esély van a területi autonómia kivívására. Fokozottan igaz ez a még nagyobb asszimilációs nyomásnak kitett többi Kárpát−medencei magyar kisebbségi közösség esetében. Megoldási javaslatok híján az autonómiáról szóló párbeszéd nem ok nélkül tűnhetett a témát nagyon is a szívén viselő szemlélő számára már sokszor elhangzott közhelyek puffogtatásának. Emiatt aligha meglepő, ha a Tusványosról szóló sajtótudósítások az autonómiáról szóló tanácskozás helyett, fontosabbnak tartották kiemelni Orbán beszédéből a keleti nyitás politikáját igazoló gondolatokat. Tusványos igazi jelentőségét azonban nem is annyira a politikai tanácskozás adja, hanem a minden igényt kielégítő, színes kulturális programok egész sora. Ez szolgálja legjobban a rendezvény célját, a határon túli és a magyarországi fiatalok közeledését, kulturális azonosságtudatának formálását.

/Szabad Újság, 2011. július 27./

Munka hadának a lépése dobog

A szlovák kormánykoalíció első éve újra megerősítette, hogy szűk többség esetén a parlamenti matematika felértékelhet egyes képviselőket, gyakorlatilag kivédhetetlen zsarolási potenciált adva a kezükbe. Most mégis elszakadni látszik az a gatyamadzag, amelyen Igor Matovič rángatta a kormánykoalíció pártjait. A munkatörvénykönyv módosításának végszavazásakor éppen az Egyszerű Emberek távolmaradása tette lehetővé, hogy a koalíció a jelenlévők többségének támogatásával átvigye az akaratát. A kormánypárti képviselők fegyelmezettsége néhány ellenzéki képviselő távollétében máris elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy legalább erre az egy voksolásra hatását veszítse Matovič zsarolási potenciálja. A borítékolható elnöki vétó azonban továbbra is egyeztetési kényszer elé állítja a kormányt, hiszen az ellenzék fegyelmezettebb jelenléte esetén a törvény másodszori elfogadásához minden bizonnyal a parlamenti képviselők többségének támogató voksára lesz szükség. A több oldalról bírált törvénymódosítás jelen formában való újbóli elfogadása ilyen módon korántsem biztos. A kérdés az, mit nyerhet, vagy mit veszíthet Szlovákia a módosított munkatörvénykönyv másodszori elfogadása vagy esetleges elbukása esetén? Szlovákia az ezredforduló óta Közép−Európa „kis tigrisévé” lépett elő. Hosszú éveken át a szlovák nemzetgazdaság világviszonylatban is lenyűgöző méretű bővüléséről számoltak be a statisztikák. A bővülést elősegítő versenyképességért azonban a társadalomnak nagy áldozatot kellett fizetni. A munkanélküliség tartósan magas szinten maradt, a foglalkoztatás bővülése nem követte a gazdasági növekedés ütemét. Ráadásul sokan – hozzá teszem, nem ok nélkül – érzik úgy, hogy a munkavállalók a boldogabb Európa mércéjével mérve a munkáltatók részéről kiszolgáltatott helyzetben vannak – igaz ez Szlovákiára, de általában az egykori szocialista blokk országaira is. A kiszolgáltatottság tényét erősíti, hogy a munkavállalók érdekvédelmi szervezetei a volt szocialista országokban a nyugat−európai szakszervezetekhez képest jóval csekélyebb társadalmi támogatást tudhatnak maguk mögött, ezért súlyuk és erejük is korlátozottabb. A közszférában munkát vállalókat ezen felül mind a mai napig sújtja a tervutasításos rendszerből átöröklődött aránytalan és igazságtalan bérszerkezet, amely a közvetlen gazdasági produktumot nem termelő alkalmazottakat anyagilag hátrányos helyzetbe hozta. Mivel az elmúlt két évtized során nem alakultak ki a munkavállalói érdekvédelem hatékonyabb formái, ezért a munka világába való bármilyen beavatkozás, érzékeny lépés. Nincs ez másképpen a munkatörvénykönyv most elfogadott módosítása esetében sem. A törvénymódosítás értékeléséhez véleményem szerint két szempontot kell felállítani. A munkatörvénykönyv módosított formájának köszönhetően felzárkóznak−e a munkavállalói jogok a nyugat−európai standardhoz, illetőleg a törvénymódosítás szolgálja−e a versenyképesség növelését, új munkahelyek teremtését? A törvényalkotó szándéka szerint a munkatörvénykönyv−módosítás a versenyképesség növelésére koncentrál, a szakminiszter és a kormányfő több tízezer új munkahelyet remél a változtatás hozadékaként. Ezzel szemben a munkáltatói oldal elvárásait a módosítás mégsem elégítette ki, nyilatkozatukban kétségesnek tartják a foglalkoztatási helyzet érdemi javulását. A szakszervezetek és hozzájuk csatlakozva az ellenzéki pártok a módosítás kapcsán a foglalkoztatottak kiszolgáltatottságának fokozódására mutatnak rá. A nyilatkozatokat szemlélve figyelmet érdemel, hogy a törvénymódosítással szemben a munka világának, az érdekegyeztetésnek mindkét oldala súlyos kifogásokat támaszt. Ez akár a kormányzat elfogulatlanságának jele is lehetne, de azt gondolom, sokkal inkább egy kellően elő nem készített, szükségképpen konfliktusokat kiváltó módosítással van dolgunk, amely ráadásul figyelmesebben szemlélve a munkavállalókkal szemben sok esetben egyoldalúan a munkáltatói oldalnak kedvez. Kérdéses, hogy a kormányzat munkahelyteremtést célzó lépései beválnak−e a gyakorlatban? Növelni fogjae a kis− és középvállalkozói szektor munkahelyteremtő kedvét a túlóradíj csökkentése, amely a módosítás egyik leginkább kifogásolt része a munkavállalói oldal részéről, vagy inkább csak a szezonálisan foglalkoztatottak reménykedhetnek munkahelybővülésben? A szakszervezetek pozícióját érdemben befolyásolja az a szabályozás, miszerint egy adott cégen belül a munkavállalók harminc százalékát nem tudhatják a soraik között, a cégvezetés nem köteles velük tárgyalni. Ez a lépés látszólag korlátozza a munkavállalói jogokat, viszont egyúttal az érdekvédelmi szervezeteket arra motiválja, hogy látszattevékenység helyett érdemi, széles támogatást kiérdemlő munkát végezzenek. A módosítás tehát mindenekelőtt kérdőjeleket vet fel, számtalan konfliktust generál, megengedően fogalmazva tartalmaz néhány olyan lépést, amely kedvezően is elsülhet, de a munka világához fűződő legfontosabb várakozásunkat nem rendezi: nem állítja vissza a munka becsületét. Ilyen módon esély sem kínálkozik a munka világának rendszerszerű átgondolására, nemhogy átalakítására. Valószínűleg hosszú éveket kell még várnunk arra, hogy a mindenkori kormány a munka becsületét a boldogabb Európa mércéje szerint kövezze ki. Mindez pedig akadálya annak, hogy az országban felszabaduló alkotó energiák közelebb vigyenek minket a fejlett világ centrumához. Hiába vagyunk Európa „kis tigrise”, ha ennek ára a társadalom egy jelentékeny hányadának leszakadása.

/Szabad Újság, 2011. július 20./

Miért nem jó a kisebbik rossz? – tükörben a kormány első éve

A rendszerváltoztatás óta eltelt bő két évtized során a szlovákiai magyar közösség legfeljebb csak az illúziókkal teli korszak elején érezhette igazán azt, hogy az ország kormányzásába érdemben tud beleszólni. Azóta a koalíciós alkukötések során, amelyben 1998-at követően több alkalommal a közösségünket képviselő pártok is részt kaptak, legfeljebb csak szurkolni tudtunk, hogy a mi szempontunkból a kisebbik rossz alkossa a mindenkori kormány főerejét. A nemzetállami viszonyrendszer által szűkre szabott politikai kereteket az sem tudta érdemben felülírni, hogy 1998-at követően gyökeres fordulat történt a /cseh/szlovákiai magyar politizálás történetében. Ebben az évben vált először kormánytényezővé a szlovákiai magyarok többsége által támogatott párt. Ez éles cezúrát jelentett a két világháború közötti évek elvi alapon ellenzéki politizálásával szemben és az FMK a rendszerváltoztatás illúzióiból táplálkozó kormányzati szerepéhez képest. 2010 tavasza ugyan radikálisan átrajzolta a szlovákiai magyar politizálás erővonalait, de az interetnikus elven építkező Híd, amely elnyerte a szlovákiai magyar választók többségének voksát, immár az 1998-ban megismert úton indulhatott el, s hamarosan kiderült, ugyanazokba a falakba ütközött, amelyekkel az MKP is szembetalálta magát két kormányzati ciklusa során. Az előző év tavasza sokakban újraéleszthette a húsz évvel ezelőtti illúziókat – egyúttal a szlovákiai magyar politizálás újrafogalmazásának lehetőségét – de a Radičová – kormány első éve, egyben a Híd politikai teljesítménye, szinte semmiben sem igazolja vissza ezeket a várakozásokat. A jobbközép pártok koalíciója összevetve az előző ciklusban kormányon lévő populista, nemzeti tekintélyelvű baloldallal a szlovákiai magyar választó szempontjából minden kétséget kizáróan a jobb megoldás. Az elmúlt egy esztendő mégis a csalódás éve volt szlovákiai magyar szemszögből. Túl azokon az illúziókon, amelyeket Bugár Béla pártjához fűzött, s talán csökkenő létszámban, de még napjainkban is fűz a magyar nyelvű véleményformáló értelmiség tekintélyes hányada, a Radičová – kormány legnagyobb politikai teljesítménye az volt, hogy még egy év után is egyben van az érdekellentétektől feszített koalíció. A kormányzattal szimpatizáló elemzői vélemények szerint a cselekvési irány jó, csak a tempó lassú. Maga a miniszterelnök asszony a kommunikáció gyengéiben látja kormánya legnagyobb hibáját. Utóbbit nyugodtan a közhelyszámba menő politikusi magyarázatok sorába utalhatjuk, az előbbit azonban érdemes megfontolás tárgyává tenni: vajon valóban igaz lenne, hogy a kormányzati politika iránya jó, s csak az ütemérzékkel, a tempóval lennének gondok? Némileg rácáfol erre, hogy a kormányzat legnépszerűbb arcai – Lipšic és Krajcer – éppen nem mindennapi debatteri és előadói készségüknek, meg persze a médiahátszélnek köszönhetik a közvélemény szemében elért előkelő pozícióikat. Nem lenne teljességgel tényszerű általánosítva kijelenteni, hogy az elmúlt egy évben minden konkrét esetben és minden minisztérium vonatkozásában pusztán látványkormányzás folyt volna, de nem állunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a kormányzat sok esetben éppen a Radičová által gyengének vélt kommunikációval tartotta felszínen magát. Nem adhat felmentést a kormánynak az sem, hogy az előző, Fico vezette kabinet számos időzített bombát hagyott hátra maga után. Komolyabb aggályokat vet fel a kormány politikáját gáncsoló, s az ellenzék érdekeit leplezetlenül támogató elvileg pártok feletti köztársasági elnök és nem egy esetben az ügyészség tevékenysége. Fico politikai hátországának ereje azonban nem magyarázza az elvileg egy ideológiai platformra sorolható koalíciós pártok széthúzását, amely inkább volt gátja a reformpolitika felgyorsításának, egyáltalán a törvényalkotó munkának, mint az oppozíció kíméletlensége. A magyarkártyára igencsak érzékenyen reagáló szlovák közvélemény az elmúlt egy évben mintegy gúzsba kötötte Radičová asszony kormányát, ilyen módon a szlovákiai magyar közösség az előző ciklusban elszenvedett jogsérelmekre csak részleges kárpótlást kaphatott. Ezt bizonyítja mindenek előtt az államnyelv védelméről szóló törvény kisebbségi szemszögből szűkkeblű módosítása, valamint az a tény, hogy a magyarellenes éllel az előző választási kampányban sebtében megalkotott állampolgársági törvény változtatás nélkül érvényben maradt. A kisebbségi nyelvhasználati törvény elfogadásra került verziója is azt mutatja, hogy minden esetleges illúziónk ellenére a jobbközép kormány is a nemzetállami viszonyrendszer számunkra szűkre szabott kereteiben gondolkodik, éppen ezért számunkra legfeljebb pillanatnyi optimum, a kisebbik rossz lehet, de a közösségünk érdekeinek megfelelő jó megoldás aligha. Számos párhuzam kínálkozik a mostani ciklus és az 1998-at követő két kormányzati időszak között. A választásokon a magyar szavazók többségi támogatását élvező, utóbb kormányzati tisztséget viselő párt eredeti programjához képest folyamatosan kompromisszukra kényszerült a szlovák partnereivel folytatott tárgyalások során. A kormányzati ciklusok tapasztalata azt mutatja, hogy a kis lépések politikája kudarcra van ítélve, márpedig ezen alapszik Bugár Béla pártjának stratégiája. A Híd egy szempontból az MKP kormányzati ciklusaihoz képest mindenképpen alulteljesít, amennyiben a kisebbségi érdekvédelmet nem egy esetben saját politikai érdekeivel – lévén vegyes párt – ellentétesnek ítéli. Ezért nem minden alap nélkül állíthatjuk, hogy a nemzetállami paradigma szorítása ellenére is a határozottabb, következetesebb politikai akarat nagyobb eredményre vezethetett volna. Az elmúlt egy éves kormányzati munka feletti csalódásunkat ez a körülmény teszi teljessé.

/Szabad Újság, 2011. július 13./

A tejfogú nemzetállam és a história

Viharokból és a történelem szeszélyéből ebben a huzatos, széljárta Közép – Európában minden nemzetnek kijutott. A szeszélyen tán nem is kell olyan nagyon csodálkozni, hiszen a latin auctorok még nőnemű fogalomként gondoltak a históriára. Legyinthetnénk egyet, csak múlandó női szeszély volna a történelem? Ne tegyük, mert bár a történetírás nem mentes érzelmektől, s még csak azt sem mondanám, hogy az élet tanítómestere, de a múlt ismerete nélkül átírható a jelen és befolyásolható, olykor felszámolható a jövő. Akié a múlt, azé a jövő – olvashatjuk Orwell negatív utópiájában, az 1984-ben. Még csak nem is kell a totális diktatúrák sötét képét felvázolni ahhoz, hogy a bőrünkön érezzük, miért is identitásképző axióma a történelem. Elég egy nemzeti kisebbséghez tartozó polgárként lélekben és érzésben hűnek maradni a generációk által őrzött nyelvi és kulturális gyökerekhez. Néhány hónappal ezelőtt a nemzetállami viszonyrendszer lebontásának lehetőségéről értekeztem ugyanezeken a hasábokon, annak kapcsán, hogy Eugen Jurzycza a szlovák, mint idegen nyelv oktatásáról beszélt a nemzetiségi iskolákban. Mégis, a kormányalakítás óta eltelt egy évben, nekünk, szlovákiai magyar pedagógusoknak, javarészt csalódnunk kellett reményeinkben, várakozásainkban. A Radičová – kormány oktatáspolitikájának első esztendeje is jórészt a be nem teljesült remények jegyében telt. Nem lett szakmailag koherensebb a korábbi állóvizet felkavaró oktatási törvény, nem javult érzékelhetően a minőségbiztosítás rendszere iskoláinkban, mint ahogy a tanárképzés színvonalának emeléséért sem tett valóban hatékony, érdemi lépéseket a kormányzat. Csalódnunk kellett magyar tannyelvű iskoláink szakmai – pedagógiai mozgásterének kibővítését illető reményünkben is. Egy év hosszú idő, s nem elvitatva az elért eredményeket, mégis azt gondolom, hogy a tantestületek gyakran valóban lelkes, eredményekben gazdag pedagógiai munkáját jórészt csak félmegoldások és pótcselekvések segítették a kormányzat részéről, legyen szó újonnan felállított módszertani központról vagy a tankönyvellátottság megerősítéséről a nemzetiségi iskolákban. Ugyancsak a mérleg negatív serpenyőjébe kívánkozik, hogy az oktatási miniszter, ragaszkodva elődje, a szélsőségesesen magyarellenes Ján Mikolaj irányelveihez, a nemzetiségi iskolák számára a szlovák nyelvű történelemtankönyvek tükörfordítását írná elő. A felvetés megerősíti azt a nonszensz helyzetet, hogy a szlovákiai magyar diákoknak nincs módjukban széles körű ismereteket szerezni nemzetük múltjáról, legalábbis a minisztérium által javasolt tankönyvekből semmiképpen. A minisztérium ezzel hatalmi szóval negligálja a változó színvonalú, de mindenképpen dicséretes erőfeszítéseket, amelyeknek köszönhetően színesebbé, egyáltalán hozzáférhetővé vált a magyar nyelvű történelemtankönyvek palettája. Ha elfogadjuk a bevezetésben taglaltakat, miszerint múltunk ismerete erősít minket a jelenben és szilárd fogódzót nyújt a jövőnkhöz, rögtön megértjük, miért kell hangosan és határozottan tiltakozni a minisztérium irányelvei ellen. A kormány oktatáspolitikájában tetten érhető asszimilációs szándék jogosan vált ki felháborodást a nemzetiségi iskolák pedagógusaiból és az anyanyelvi oktatás mellett elkötelezett szülőkből. A zömmel magyar szavazatokkal a parlamentbe jutott, s kormányzati szerepet vállalt Híd – Most a kis lépések politikáját tartja követendő útnak. A kisebbségi nyelvhasználati törvény kapcsán is leírtam, de most a kormány első évének oktatáspolitikája kapcsán is megfogalmazódik bennem, hogy a félmegoldások és a kormányzati pótcselekvések nem elégségesek közösségünk mind jobban felgyorsuló nyelvi asszimilációjának lefékezésére, a szlovákiai magyar nemzeti közösség jövőjének biztosítására. A diagnózis lesújtó, a feladat is világos: hatékony és mindenre kiterjedő receptet kell megfogalmaznunk iskoláink és ezen keresztül közösségünk megerősítéséhez. Mindehhez elég a kitartó szakmai munka, s csak ezután következik az igazán nagy kihívás, politikai támogatást szerezni a közösségünk jövőjét meghatározó oktatáspolitikai elvárásainkhoz. Az elkövetkező évek erőfeszítései erre kell, hogy irányuljanak.

/Szabad Újság, 2011. július 6./




Üzenetküldés
Csak bátorság, ha elküldöd az e-mail címedet, visszajelzek!

E-mail címed:
Szöveg:

Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



aEUxCRAWS [ 2009-02-13 02:46 ]

F0Aei2 lfpcxrxradwy, [url=http://traqvdpwznsn.com/]traqvdpwznsn[/url], [link=http://wkqlrqkwvkip.com/]wkqlrqkwvkip[/link], http://zhocbzceeiiv.com/



Krizbai Judit [ 2009-01-08 21:49 ]

http://krizbaijudit.5mp.eu/web.php?a=krizbaijudit

Gyere át egy kicsit a szomszédvárba ,ha van kedved.

Üdv: Kajdács Lörincz



gabi [ 2009-01-06 16:47 ]

Kedves Kolléga, tetszik az oldalad és az írások! :-) Több ilyen kellene!



Viki rokon [ 2009-01-06 12:28 ]

Hali Zsolti! Nagyon jó az oldid! Kitettél magadért, üdvözlöm a Tapit!!!!!! Szia pucc én is Miley fan vagyok



Miley fan [ 2008-12-26 17:47 ]

Szia! Megvannak az eredmények!
www.hannah-h2o.5mp.eu
:)



Miley fan [ 2008-12-05 17:08 ]

Szia! Jó a honlapod! Véletlenül nem te jelentkeztél a www.hannah-h2o.5mp.eu -s honlapversenyre? Mert ha te, akkor légyszi rakd ki a táblát.



pokolgepzene [ 2008-11-29 12:06 ]

www.pokolgepzene.5mp.eu ez a honlapom címe ha érdekelne valakit ez az oldal akkor menjen fel. Ja és ha tudjátok a választ a szavazásra akkor szavazzatok. Nekem nagyon tetszik ez az oldal, de tényleg.






Keresés a honlapon



Szavazás





Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!